Első Országos Találkozó
sirmoha 2005.09.19. 15:22
A találkozó megvalósulásához Kretschmer Úr helyszínként a Vágány utcai szalonját és vendégszeretetét biztosította. Ekkor a klub tagsága már meghaladta a 40 főt. Ebből a Felvonulási téren történő gyülekezőre a honlapon előzetesen 15-en regisztráltak. Legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre végül 31 mosolygós tag és hozzátartozói, illetve 18 csillogó Hyundai gépkocsi sorakozott föl a Stellartól a Tucsonig. Ismerkedés, fényképezés, egymás autóinak megcsodálása után a csapat felkerekedett, hogy átguruljon a Kretschmer Szalonba, ahol harapnivalóval és üdítővel vártak minket. Rövid köszöntő után kitöltöttünk egy tesztlapot, amely a Hyundai márkával és az autókkal kapcsolatos tudásunkat firtatta, egyben sok érdekességre is fény derült. A legjobb ajándékot is kapott. Néhányan ott helyben regisztráltak, hogy mihamarább megkapják az igazolványkártyát, illetve a pólót. Végül a nap fénypontjára, a vadonatúj Tucson tesztvezetésére is sor került. Várakozásainkat felülmúló, élménydús napot zártunk akkor szombaton.
|