Klubdélután
sirmoha 2005.09.19. 15:51
Az első találkozó sikerén felbuzdulva máris a következő nagyszabású rendezvényen törtük a fejünket. Akkor merült fel először egy Hungaroring-es buli szervezésének kósza ötlete. (Erről később még úgyis hallani fogsz.) Kezdett kikristályosodni, hogy mely tagok segítenek a legtöbbet, lelkesedésük már-már a fanatizmus határait súrolta. Kornél mellett az ötletgyártásban Pihe, Zsola, Patyiék, Feuer, Siki, Ricsi, Zuby, és Sir Moha jeleskedtek (bocs, ha valakit kihagytam). Megbeszéltük a Hyundai-túra tervét, melynek végcélját Patyiék javaslatára Dunabogdányban határoztuk meg. Felvázoltuk az elképzeléseket, de a részletek későbbre maradtak. Addigra elkészültek az első igazolványkártyák és pólók. Ez volt a klubrandi másik indoka.
|