Minitalálkozó
sirmoha 2005.09.21. 22:42
2005 szeptember 24. Halásztelek
Hát ez is megvolt!
Az idő kegyes volt hozzánk, és igazi indián nyári körülmények között tarthattuk ezt a találkozót.
Az első randevú a benzinkútnál történt. Itt találkoztunk először Apobacsi új tagunkkal (küldött képeket is, Képtár/Halásztelek). Sajnos a továbbiakban ő már nem tartott a csapattal, de az újoncok bemutatása itt még nem ér véget. Megismertük Imcsiéket, akik egy szép homokszínű Mátrix tulajdonosai és egészen Mosonmagyaróvárról érkeztek. Aztán majdnem "sokkot kaptunk", amikor az ajkai Zolikáék csillogó Getz-ét (TB) megláttuk. Persze nem hiányoztak a jól ismert arcok sem: Kornélék, Zsoláék (jó végre a Zsoláról is többes számban beszélni:)), Patyiék, Zubyék, Drezda, a Pihe család.
(Ahhoz képest, hogy akkor még nem voltam ott, egész jól leírtam, nem? megjegyzés:sirmoha)
A csapat ezután átlendült a közeli Savoya Parkba kiegészíteni a hozzávalókat (pl szalonna), ekkor füleltem le én is (sirmoha) őket, miközben előre megfontolt szándékkal, visszaesőként ...vásároltak.
Alig múlt fél 6, és már Halásztelek felé gurult 9 csodaszép Hyundai. Az élen pedig a tizedik.. ööö..Kornélék ültek benne...piros..ööö...a többit inkább hagyjuk.
Halásztelek, gondozott ház, gondozott kert, gondozott kutya (Fanni).
Na akkor rakjunk tüzet! " Kornél van egy hajszárítód?" - "Minek?" - "Csöpög a fából a víz!". Sebaj, Kornél és Zsola Pony-ra pattantak és alig egy fertályóra múlva jöttek is fával. No nem túl sokkal, mert a mélynyomó miatt nem fért be több. Azért elég volt, mint később kiderült.
Szép lassan ránk sötétedett, addigra már bőszen sütögettünk. A köztes kritikus-éhezéses állapoton Anikó katonái átsegítettek minket. A gyengébb fényviszonyok közepette (értsd: töksötét) Gábor letesztelte a tagok pupillareflexeit. Nagy sikere volt. Nézzétek meg Drezda arcát!
Aztán tele bendővel megpróbáltunk "dolgozni" is egy kicsit, és pótolni a hiányzó nyilatkozatokat. Hamar feladtuk, és inkább önfeledt beszélGETésbe merültünk:
Imcsiék: "Használtan vettük a Mátrixot. A próbaúton már nagyon tetszett és tanakodtunk, megvegyük-e. Aztán visszaértünk és lefoglaltuk. Még egy pár cipőt sem vettem meg így, ahogy ezt a Hyundai-t. Nem bántuk meg. Óvárra érve a szomszédok körbeállták: Hát ez meg miféle autó? Nem láttak még ilyet, de előtte én se!..." (Nem szó szerinti idézet)
Zolikáék: Sportkipufogó, sportlégszűrő és a kis 1.3-as Getz érezhetően fürgébb. Aztán előkerült még néhány digit kép az optikai tuning szettről is egyenlőre fehérben, de színre lesz fújva. Aszt hiszem a Klub szépségdíjas autója lesz, ha elkészül (hallod Ricsi?!).
Hangosan gondolkoztunk még a HMH-val való pozitív kapcsolatfelvételről. Mindenki izgatottan várja a fejleményeket.
Megint egy nagyon jó bulit hoztunk össze Köszönet érte minden résztvevőnek és Kornélnak, a szervezőnek.
|