Témaindító hozzászólás
|
2006.02.16. 10:38 - |
Véleményem a Budapesti Hyundai Autó Hungary szervízről:
1, Elvittem a Get-ekmet, hogy talán nem helyes, hogy 9 litert eszik városban, 8.5-öt vegyesben.
2, Bevették, De nem működött jól valamilyen programjuk, ezért nem akartak szervízlapot adni. Persze minden papír, kulcs, stb. náluk volt, hát kértem legalább valami átvételi elismervényt. Ezt nem adtak, várjak. Kb. 40 percet vártam, miközben különböző alkalmazottak szitokszavait halgathattam. Végül csak kinyomtatták a munkalapot, és egy fénymásolatot adtak róla.
3, Másnap hívtak, hogy az autón nem találtak hibát, jól van ez. A számítógép nem írt ki hábát, mikor rákötötték. Kérdeztem, légszűrőt, fékeket lambdaszűrőt megnézték-e? Légszűrőre határozott igen, a többire annyi, hogy persze, mindent megnéztünk, semmi baj.
4, Kérdem én, akkor mit lehet tenni? Válasz: Ha kifizetni, akkor el lehet vinni egy két órás menetpróbára, ahol kiderül, hogy mennyit fogyaszt. Mondom ok, ha valóban gyári adat közelébe fogyaszt, fizetem. Válasz: Hát nem tudom, valószínűleg mindenképp fizetni kell. Mondom ok, ha kiderül, hogy valóban többet fogyaszt, mit tudnak tenni? Válasz: Hát nem tudom. Nem szokott ilyen lenni. Kérdem, mi az, ami elfogadható fogyasztásnak vesznek? Ködösítés, hümmögés. Hideg van, a gyárban amúgy is csak egy vezetővel, terhek nélkül, fél tankkal mérik a fogyasztást... Csakhogy én is így utazom vele, és mégis...
5, Kérdem én, meg tudják mondani, hogy volt-e benne 1000 km,-nél olajcsere? Hát ezt nem tudják megállapítani. Azt nem lehet látni az olajon. Furcsállom, hogy még a saját szervizük közt sincs egy egyezményes mód, hogy hogyan jelölik, mikor mi lett cserélve?? Ez minden autónál, amivel eddig találkoztam, volt jelölve valahogy...
6, Kértem, hogy adjanak javítófestéket, mert az egyik lökhárítóról egy kis részen le van húzva a festék. Válasz: nem tartunk olyat, mert egyszer volt, de aztán rénk száradt, menjek festékboltba... Nagyszerű... És ez Budapesten a fő és egyetlen HAH márkaszervíz?!!
Ha tud valaki normális budapesti szervízt, vagy van esetleg ismerőse, kérem, írja meg!
Ha van valakinek 1.1-es Get-je, írja meg a fogyasztási tapasztalatait!
Köszi,
Tamás |
[66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Csongika,Ujpesten vagy kifogástalan lakatos emberem,aki spanban vagy egy nagyon jo fényezővel.Ha érdekel,küldj mélt,és megadom a paramétereket |
Szia Dione!
A Kr..... szerviz az ilyen. Annyira profitálni akarnak mindenből, olyan átlátszó és gusztustalan módon, hogy az felháborító. Mert ugye tisztába vagyunk vele, hogy egy szerviz azért van, hogy keressen, de mindennek van egy bizonyos határa. Jártam náluk, én sem a levegőbe beszélek. A másik szervizt nem kívánod megnevezni? |
Szia Dione!
Garanciális problémával bármelyik Hyundai márkaszervízbe viheted az autódat, nemcsak oda ahol vásároltátok. Ha benneteket másképp tájékoztattak az tévedés volt. A gyári garanciátok még külföldön is él. |
Sziasztok!
A Vágány utcai szerviztől óva intek mindenkit. Szegény anyunak az alig 4 hónapos Get-tel már másodszor kellett volna oda mennie (mert ugye CSAK oda viheted a garis kocsit ahol vásároltad -- micsoda marhaság!), az első alkalommal elromlott az 1 hónapos (!) autó aksija, ráfogták anyura, hogy biztos égve hagyott vmi lámpát és lemerítette (semmit nem hagyott égve, de hiába bizonygatta), majd azzal próbálkoztak, hogy ki lett cserélve egy rosszra az aksi (senki hozzá se nyúlt, így hoztuk el 1 hónappal korábban onnan a kocsit!), most pedig egyik reggel a motort beindítva fekete füst dőlt az autóból, és a gázt tövig nyomva se moccant meg, anyu felhívta a szervizt, de csak annyit tudtak mondani, hogy 16ezer ft-ért kiküldenek egy szállítót, aki behozza, és HA TÉNYLEG garanciális a probléma, AKKOR majd visszafizetik a pénzt. Szerencsére ismerős révén találtunk egy másik szervizt Újpesten, ahonnan készségesen kijöttek, elvitték, egy fillér nélkül megjavítják, és ezentúl vihetjük oda ha bármi gond van. Ők nagyon rendesek. Ez egy Diesel amúgy, és 4,5-5 liter körül fogyaszt. |
Ma voltunk 105 000-es szervízen a hyundai M+nál. Csak pozitívat tudok róluk mondani. Kedvesek , aranyosak, mindent elmondanak, és felhívjáka figyelmet a fontos dolgokra. Mellesleg megcsinálták végre a check engiens dolgot. |
Hát igen, szerintem itt nem is feltétlenül kell javítóívvel dolgozni, lehet hogy a jelenlegit is ki lehet lakatolni, ezért kérdezem tőletek, van-e valakinek jó tapasztalata valahol, mert szeretném egy olyan helyre vinni, ahol nem vernek át, és mondjuk nem csinálják "feleslegesen" javítóívvel, ha anélkül is menne... Amúgy javítsatok ki, de szerintem a 10 év körüli accentek nem metállal vannak fényezve (legalábbis az enyémen nem úgy látszik..) |
Nos nekünk a samaránkon volt kerékívcsere + oldalsó fényezés, és ez kb olyan 80-85re jött ki munkadíjjal.
Metál fényezés kb 110-150 körül kezdődik, de megkérdezhetem. viszont 80 kmre van pesttől... |
Volt valakinek Pest környékén dolga karosszérialakatossal/fényezővel? Nekem még szerencsére nem, de most eljött az ideje (hátsó kerékívek ill. ajtó alja).. Igazából nem valami igazán profi (és drága) megoldásban gondolkodom (sajnos azon az alapon egy teljes fényezés is bejátszhatna olyan karcos szegény egy-két helyen) inkább valami elfogadható (és olcsó) dologban.. Igazából 11 éves autónál (95 évj Accent) nem is nyúlnék hozzá, csakhát már nagyon csúnya, az autó meg amúgy teljesen jó.. Tapasztalatok, javaslatok? Nem szívesen vinném külön lakatoshoz, meg utána fényezőhöz, jó lenne egy helyen megegyezni valami méltányos megoldásban, meg árban, és így túllenni rajta..
Köszi |
Szia Birisz! Ezt a fogyit pár Diesel-es is elfogadná! |
Helló! 1.1 3a Getem van. Két tankolás között (35L) 630 Km Kb5,5L fogyasztás. Üdv: Birisz |
Sziasztok!
Habár nem konkrétan Hyundai szervíz, de én a Pál Autóházba hordom a vasat. Minden autómat oda hordtam eddig és sosem csalódtam. Igényes (nem sufnitunning) szervíz, széleskörű márkaismerettel, és lelkiismeretes munkavégzéssel. Mikor korábbi autóim után beállítottam a Hyundaial, akkor sem vonták össze a szemöldöküket, hanem készségesen nekiláttak, és gyorsan, jól megcsinálták... pedig coupe.
Árból 5-ös, egy teljes átvizsgálást (gépi fék és lengéscsillapítómérés - vizsgadiagnosztika) 5 ropiért csinálnak, korrekt hibalistával, és árakkal. Amit nem kérsz, nem csinálják meg, amit kérsz azt sem, ha fölösleges.
(nálam pl. nem csinálták meg az olajcserét, mert előtte ellenőrízték, és folyt az olaj...)
Szóval nyugodt szívvel tudom őket ajánlani.
Ha valamihez nincs alkatrész, akkor a jobb oldalt látható jármű-trió bt is segítségetekre lesz :-) |
Hát igen! Kb ezt nevezik pozitív hozzáállásnak, előre az elégedett kuncsaftokért, mert azok visszatérnek! |
ciao mindenkinek!
első tapasztalatom az óbudaiakkal (Tarján, Bojtár u.) pozitív!
Bevittem hozzájuk, mert rossz az ablakmosó. Ott voltam másfél órát. Azt mondták, beázott a motor. Kicserélik garanciába. Ilyet nem tartanak raktáron, de a jövő héten meglesz. Addig is kettőből összeraknak nekem egyet, hogy addig is tudjak spriccolni. S majd rámtelefonálnak, ha megjött. Tökjó.
|
Izzócserében a Mosonmagyaróvári Hunyadisok lehetnek a legjobbak ezek szerint, mert az enyémet meg a Kancellár cserélte ki.  |
köszi az infót, az helyileg sem esik ki nekem annyira, mint sok másik!
A bertinust felejtsétek el, hyundai helyett fiat szervíz lett belőle, és elköltöztek.
Én teszek egy kísérletet Óbudán, egy ablakmosót csak nem rontanak el, majd beszámolok róla! |
Sziasztok! Ma voltam szervizben a kis getzel a HYUNDAI M3ban! Ezt tényleg jegyezzétek meg, állati korrektek, nagyon kedvesek, és ami fontos, hogy abszolút nincs elszállva az agyuk! Kicsit foskáztam mert a szerelő barátom elment ettől a cégtől, de az Ákos vette át a vezetést és nagyon jó gárdát hozott össze. Valamit kicseréltek az autóban mert kezdett a fogyasztás a 2.3as mercihez hasonlítani és lekérik az új szoftvert a getzhez. Ezzel az autóban lévőt fogják még a héten frissíteni! Mindezt full 0Ftért!!! + kaptam ajándékban 3 db bónt, amit a továbbiakban bármikor felhasználhatok, 10% kedvezmény! Az ember örüljön a kis dolgoknak is ,nem? Bár szerintem ha az ember talál egy tisztességes szervizt tegye össze a kezét! Hát itt és most csak ennyit akartam! Sziasztok!! |
Én ingyen kicserélem neked, hozott anyagból! |
Ezek után (a fórumot végigolvasva) hova a fenébe menjek egy egyszerű izzócserére Pesten? ;) |
[66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|